Welcome Week 2019

február 6. – február 10.

Egy új országba érkezni hatalmas kihívás. Éppen ezért az ESN Miskolc csapata minden szemeszter elején megszervezi a Welcome Week eseménysorozatot, amely során a külföldi és magyar hallgatók megismerhetik egymást és a várost. Ha te is Erasmus-sal érkeztél Miskolcra, ezt a hetet egyenesen neked találták ki!

A hét első eseménye a Welcome Party volt: a társaság itt találkozott először egymással. Azért, hogy az Erasmusos diákok és mentoraik közelebb kerülhessenek egymáshoz, csapatépítő játékkal kezdtük az estét. Ezután négy csapatra oszlottunk, és megkezdődött az egész héten át tartó vetélkedő. A csapatoknak először a Marshmallow Challange-et kellett teljesítenie, amit az EurópaKvíz és a 90’s kvíz követett.

A második napon a Pub Crawl Bingo várt a csapatokra, ami során felfedezhették Miskolcot. A Bingoban különböző feladatokat kellett teljesítenünk, miközben a várost jártuk. A kihívások között voltak vicces feladványok, de voltak pár olyan is, ami rendesen megdolgoztatta a csapatokat. A nap a BeerLuckban ért véget, ahol tartottunk még egy jó hangulatú ismerkedő estét.

A harmadik program az International Dinner volt. A vacsorára minden nemzet a saját konyhája különlegességeit hozza el. Lángos, palacsinta, francia borok, spanyol édességek – rengeteg finomabbnál finomabb nemzeti ételt kóstolhattunk meg. Minden jelenlévő kapott egy Welcome Packet is, amiben Miskolchoz kapcsolódó kis ajándéktárgyakat rejtettünk el.  Utána a verseny eredményhirdetése, majd parti következett.

A Welcome Weeket egy közös szemeszternyitó buli zárta a Rockwellben. A hét elején egymásra még idegenként tekintő diákok a programok végére igazi, összeszokott csapattá; barátokká váltak. Mert a Welcome Week pontosan erről szól.

 

Welcome Week

06. February – 10. February

Arriving into a new country is a huge challenge. That’s why the members of the ESN Miskolc organise the Welcome Week at the beginning of every semester. During the series of these events, the foreign and Hungarian students can get to know each other and the city of Miskolc. If you arrive to Miskolc with Erasmus, this week was established for you!

The first event of the week was the Welcome Party: newcomers and old members met here for the first time. To bring the mentees and mentors closer to each other, we started off the event with some games e.g. the so-called Mingle Bingo. After that we were divided into four teams to start the week-long competition! The teams had to complete the Marshmallow Challenge first, followed by the Europe Quiz and the 90’s Quiz.

On the second day, the teams had to face the Pub Crawl Bingo, in which they could explore Miskolc. During the Bingo, we had to complete various small tasks while we were running around the city. Some of them were really funny, although there were some really challenging ones too. The day came to an end in BeerLuck, when we held another get-to-know-each-other night.

The third programme was the International Dinner. Each nation brought some of their culinary specialities. Langos, pancakes, French wines, Spanish sweets – we could taste tons of interesting and delicious national food. Everyone, who attended to the International Dinner also received a Welcome Pack with some small gifts related to Miskolc. After that, the results of the competition were announced, followed by a huge party.

We closed the Welcome Week with the semester-opening party in Rockwell. People, who were strangers to each other at the beginning of the week, became a real team during the programmes. Because that is what Welcome Week is for.

Adam Polonkai