A minden évben tartandó országos szintű Educatio kiállításon lehetőséget kaptunk arra, hogy az egyetemünkön működő Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatóságával együttműködve a Miskolci Egyetem standjainak egyikén az Erasmus ösztöndíjprogramot, valamint annak keretein belül az ESN Miskolcot promotáljuk.
Ez a kiállítás a leendő egyetemisták számára egy nagyon fontos esemény, hiszen itt betekintést kapnak a különböző egyetemek által nyújtott képzésekbe, továbbtanulási lehetőségekbe és az egyetemi életbe.
Éppen ezért fontosnak tartottuk azt is, hogy a külföldi tanulási lehetőségek mellett motiváljuk a tanulókat arra, hogy az egyetemünket válasszák.
A kiállításon négy vezetőségi tag jelent meg az ESN Miskolc képviseletében:
Kántor Boglárka, Kiss Bianka, Matisz Flóra és Seper Gréta.
Annak ellenére, hogy az Erasmus program egy elsősorban egyetemistáknak szóló ösztöndíj lehetőség, rengeteg érdeklődő érkezett a standunkhoz. Szívélyesen fogadtuk a kíváncsi tanulókat, informáltuk őket az aktuális eseményekről, valamint ösztönöztük őket, hogy minél többen ragadják meg ezt a nagyszerű lehetőséget.
Szórólapokat és tollakat osztottunk a tanulók számára. Emellett ESN Miskolcos promóciós táskákat és noteszeket nyerhettek, amelyekért cserébe általunk elkészített kvízt kellett kitölteniük online felületen. Többen fotózkodtak is a kabala békánkkal, Bobbal, amelyet aztán fel is töltöttek a saját Instagram oldalukra.
Amellett, hogy a háromnapos rendezvény remek hangulatban telt, ez egy nagyszerű lehetőség volt számunkra, hiszen így többen megismerhették a szekciónkat, illetve az egyetem nyújtotta külföldi lehetőségeket.
Szerző:
Bianka Kiss
Follow us